Schliessen
Schliessen

„Egy ölelés, egy kedves szó, egy szívből jövő mosoly sokszor rengeteget számít“

Bonczok Tündétől

Bonczok Tündének hivnak és 51 éves vagyok. Három éve dolgozom a Hausengellel együtt. Egy kedves kolléganőmtől kaptam meg az ügynökség elérhetőségét. Átgondoltam a cég adta lehetőségeket, majd átértékeltem az akkori helyzetemet. Itthon is betegápolással foglalkoztam hosszú évek óta, de sajnos nem jutottam egyről a kettőre. Már gyerekként is nagyon érdekelt az egészségügy, a beteg emberek ápolása, segítése. Egészen korán kisiskolásként elhatároztam, hogy ápolónő leszek. Számomra ez a szakma nagyon felemelő, amikor azt érzem, hogy a segítségre szoruló ember hálás, megköszöni a segítségemet, ha látom az adott személy gyógyulását, ez sokat jelent számomra. Akár egy ölelés, egy kedves szó, egy szívből jövő mosoly, sokszor rengeteget számít a gondozottnak. 21 évet töltöttem el az egészségügyben Magyarország területén. 11 évet az idősek otthonában tevékenykedtem, valamint 10 évig dolgoztam házi beteggondozóként.

„Szívvel lélekkel csinálom a munkámat “


Nehéz helyzetbe kerültem itthon Magyarországon. Elváltam és egyedül maradtam két kisgyerekkel. Sokat dolgoztam, hogy mindenünk meglegyen, de sajnos itthon ez a szakma nincs megfizetve. Addig amíg a gyerekek kicsik voltak nem volt más választásom, kénytelen voltam idehaza dolgozni. Ennek ellenére nagyon szerettem a munkámat, amit becsülettel, odaadással végeztem.

Nagyon jó érzés volt számomra, hogy a betegek is szerettek, és mérhetetlen hálaval fordultak felém. Emlékszem olyan családra a házi beteggondozásom során, akik családtagként szerettek. Időközben a gyerekek felnőttek és úgy döntöttem, hogy szeretnék egy jobb életet, jobb anyagi hátteret teremteni. Ekkor határoztam el, hogy megpróbálom Németországban az idősgondozást. Tapasztalatom már megvolt tudtam, hogy egy beteget hogyan kell kezelni, eláttni. Hogyan tudom kihozni minden helyzetből a legjobbat. Gondoltam egy próbát megér és jelentkezem az ügynökséghez. Nagyon örültem mikor azt a választ kaptam az interjú után hogy sikerült bejutnom a Hausengel csapatába, és mehetek Németországba dolgozni. Igaz kicsit félve indultam el mindennek ellenére hiszen életemben nem dolgoztam még egy idegen országban. Távol az otthonomtól a családtól a megszokott környezetemtől. Bizakodva indultam és pozitív hozzállasal vágtam bele. A cégnél kedvesek és segítőkészek voltak velem. Részletesen tájékoztattak, hogyan működik ez a lehetőség és milyen kihívásokkal kell szembenézni. Részletezték a feladatokat és a gondozott személy egészségi állapotát, hogyan kell ellátni az időst az ápolás során a saját otthonában.

Nagyon megtetszett az elmondottak alapján ez a munkalehetőség és azonnal jeleztem, hogy szeretném megpróbálni, készen állok kiutazni Németországba.

Volt rá lehetőségem, hogy a családdal is beszéljek telefonon, a kiutazásom előtt. Mostmár három éve dolgozom a Hausengellel. Boldogan mondhatom, hogy nagyon sok pozitív tapasztalatom volt ebben a három évben a munkám során. Nagyon hálás vagyok a mai napig is, hogy a Hausengelt választottam. Öröm velük együtt dolgozni. Tudom, hogy mindig számíthatok a kapcsolattartómra. Fontos számukra a gondozott, valamint a gondozónő érdeke is. Rugalmasak, minden egyes helyzetben számíthatunk a segítségükre. Ami megkönnyíti a munkánkat, hogy gondoskodnak a munkaszerződèsről, elintézik a munkához tartozó dokumentációkat és a kint lévő idősgondozókkal is tartják a kapcsolatot.

Én még soha nem tapasztaltam azt, hogy valami ne úgy lett volna, ahogy azt a munkakezdés előtt megbeszéltük. Ha most kellene választanom, most is ugyan ezt tenném, csak melletük döntenék. Mióta itt dolgozom én is ajánlottam ismerősöknek ezt a munkalehetőseget.

Köszönetet és hálát szeretnék mondani az ügynökségnek a sok jó és megbízható munkalehetőségért. Mindenkinek aki az idősgondozást szeretné végezni Németországban nyugodt szívvel merem ajánlani a Hausengelt. Bátran keresse az ügynökséget, ahol kedves, segítőkész munkatársak fognak segíteni.

„minden helyzetben sikerült megtalálni a közös hangot a gondozottal“

Voltam több családnál, idősnél, egy évig váltóként dolgoztam, mert akkor nem volt állandó helyem. Számomra ez nem okozott problémát, mert minden helyzetben sikerült megtalálni a közös hangnemet a gondozottal és a családdal is. Soha semmi probléma nem volt. Nagyon fontos számomra, hogy a gondozott érdekeit előnyben részesítsem. Előfordult, hogy olyan időshöz kerültem, akire azt kell mondjam, hogy nem volt egyszerű eset, de tudtam kezelni a helyzetet. Próbáltam úgy hozzálni az adott helyzethez, hogy a legjobbat hozzam ki belőle. Mondhatom, hogy egy nehezen kezelhető beteget is nagyon jól tudtam gondozni. És a csodával határos módon olyan szinten megszeretett az idős, hogy már ragaszkodott hozzám. Ha hazajöttem szabadságra, várt vissza, ami számomra is nagyon jó visszajelzés volt.

Úgy gondolom ez a munka egy bizalmi állás, fontos hogy az ellátott biztonságban érezze magát. Tudja azt, hogy számíthat a gondozónőre. Fontos, hogy megtaláljuk a közös hangnemet. Tapasztalatom szerint nem szabad megijedni egy adott helyzettől, legalább is ezt mutatni nem ildomos. Ne keltsen pánikot az ember, mert a ránk bízott idős ezt megérzi. Ezért fontosnak tartom a gondozott előtt kedvesnek, segítőkésznek, mosolygósnak és türelmesnek lenni, hogy ő maga is ezt a hangulatot vegye át tőlünk. Szívből végzem a munkámat, odaadással, szeretettel és türelemmel. Ùgy vélem ezt a munkakört csak így lehet. Nagyon fontos az idősek számára a becsület és a feléjük adott tisztelet. Ha újra döntés elé kerülnék, most is ugyanezt tennem, mint három évvel ezelőtt. Köszönöm, hogy a Hausengel munkatársa lehetek. Bízom benne, hogy a jövőben is sokáig együtt tudok még dolgozni az ügynökséggel.

»Az idős és beteg emberek iránti empátia értékes«

Horváth Lászlóné Irén, Komlo
Horváth Lászlóné Irén egy kedves hölgy, négy gyermek édesanyja és kilenc unoka nagymamája. Nagy családja van, és mindig is aktív életet élt. Egy életveszélyes betegség után úgy döntött, hogy gondozóként próbál szerencsét Németországban. Valami újat akart kipróbálni. Mi vezette őt erre az útra?

"Hausengel" az emberekért dolgozik

Rinalda Navickienė, Jurbarkas
"A gondozás egy olyan szakma, amely véleményem szerint elősegíti a folyamatos fejlődést, a sok kommunikációt, az innováció iránti érdeklődést, különösen az olyan tulajdonságok fejlesztését, mint az őszinteség, az empátia, a megértés. Különösen boldog vagyok, amikor a tanácsaim segítenek az emberek mindennapi életében, amikor a gondozott személy hozzátartozói hálásak, vagy amikor a demenciában szenvedő nagymama kifejezi bizalmát". Így kezdi a Jurbarkasból származó Rinalda Navickienė asszony, az otthoni ápolásban megtett útjáról szóló történetet, aki 2018 óta működik együtt a Hausengellel.

Mindig nyitott vagyok az új tapasztalatokra

Audronė Tamulienė, Litvánia
Mindig nyitott vagyok az új tapasztalatokra. Egy napsütéses szeptemberi napon egy érdekes, beszédes és tapasztalt taxisofőr vitt el engem az első munkaadómhoz, aki csak nemrég vált postahivatalnokból taxisofőrré, és évek óta már Németországban élt. Az élénk beszélgetés eloszlatta az izgatottságomat.