Schliessen
Schliessen

»Egész életemben gondozóként szeretnék dolgozni.«

Lipóczki Laura

»Magyarország észak-keleti részéből származom. Gyermekotthonban és nevelőszülőknél nevelkedtem, így számomra 14 évesen a pályaválasztás különös nehéz volt. Sajnos először rosszul döntöttem és egy barátnőm hatására a gasztronómia területén kezdtem tanulni. Csak a képzés befejezése után jöttem rá, hogy nem nekem való ez: nem éreztem jól magam, nem az én világom volt a vendéglátóipar. Hogy ne üljek otthon tétlenül, jelentkeztem egy idősgondozói tanfolyamra, ami aztán a szó szoros értelmében megváltoztatta az életemet.

Egész életemben gondozóként szeretnék dolgozni.

A tanfolyam befejezését követően azonnal találtam állást egy magyarországi idősotthonban, amivel – a munkabér kivételével – alapvetően elégedett is voltam. Annak érdekében, hogy a jövőmet megalapozzam, úgy döntöttem, hogy külföldön próbálok szerencsét. Mivel jól beszélek németül és az ország mindig is vonzott, Németország mellett döntöttem.

Az első próbálkozásom sajnos nem járt sikerrel. Egy szlovákiai ügynökségnél vállaltam munkát, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a munkáltató nem volt teljesen korrekt. Átlag alatti volt a fizetés, napirenden voltak az indokolatlan bérlevonások és késedelmes volt a fizetés. Ehhez pedig egy elutasító és szemtelen munkáltatói hozzáállás tartozott, ami végül arra ösztönzött, hogy közvetítőt váltsak. Számos pozitív internetes vélemény alapján vettem fel a kapcsolatot a Hausengel irodájával, amit a mai napig sem bántam meg:

Szuper a cég! Tisztességes a jövedelm, segítőkészek és folyamatosan – akár a nap 24 órájában - elérhetők a tanácsadók és megbízható a nyújtott szolgáltatás.

Biztos a háttér, a feltételek világosak és átláthatóak, a tanácsadókban pedig megbízhatok. Így minden energiámat és időmet a munkára fordíthatom - valamint a rám bízott gondozottra:

Mindig a szívemhez nőnek a gondozottak. Annál inkább fájdalmas, ha – mint ahogy nemrég is – a gondozott eltávozik. De még egy ilyen helyzetben is számíthatok a Hausengel támogatására és tanácsaira.

Szeretem a munkám, azt hiszem, egész életemben nem is szeretnék már mással foglalkozni. Szabadidőmben ezért az érettségire készülök, hogy aztán jövőre Miskolcon vagy Debrecenben felsőfokú tanulmányokba kezdhessek: célom a nővéri diploma megszerzése. Maradék időmben imádok a kutyámmal sétálni, sokat olvasok és szívesen nézek filmeket:

Nemrég láttam egy rákbeteg nőről szóló filmet. Nagyon tetszett.«

Egy ölelés, egy kedves szó, egy szívből jövő mosoly sokszor rengeteget számít

Bonczok Tündétől
Bonczok Tündének hivnak és 51 éves vagyok. Három éve dolgozom a Hausengellel együtt. Egy kedves kolléganőmtől kaptam meg az ügynökség elérhetőségét. Átgondoltam a cég adta lehetőségeket, majd átértékeltem az akkori helyzetemet. Itthon is betegápolással foglalkoztam hosszú évek óta, de sajnos nem jutottam egyről a kettőre. Már gyerekként is nagyon érdekelt az egészségügy, a beteg emberek ápolása, segítése. Egészen korán kisiskolásként elhatároztam, hogy ápolónő leszek. Számomra ez a szakma nagyon felemelő, amikor azt érzem, hogy a segítségre szoruló ember hálás, megköszöni a segítségemet, ha látom az adott személy gyógyulását, ez sokat jelent számomra. Akár egy ölelés, egy kedves szó, egy szívből jövő mosoly, sokszor rengeteget számít a gondozottnak.
21 évet töltöttem el az egészségügyben Magyarország területén. 11 évet az idősek otthonában tevékenykedtem, valamint 10 évig dolgoztam házi beteggondozóként.

„Hivatásomnak és egyben küldetésemnek érzem az idős emberek gondozását“

Urbán Ildikó
Urbán Ildikó kedves, segítőkész és barátságos hölgy. Édesanyja és Édesapja is daganatos betegségben szenvedtek, egyedül gondozta őket a halálukig. Ìgy átérzi, tudja, hogy a segítség amit a gondozók nyújtanak az idős személyeknek, sokat számít és nagyon nagy könnyebbség a hozzátartozók számára is.

„Megfogadtam az Èdesanyám betegágyánál, hogy azt a sok jót, amit Tőle kaptam, ha nyugdíjba megyek az idősek és betegek megsegítésére fordítom”

Deák Róza Anikó
Deák Anikó egy végtelenül kedves, barátságos hölgy. Két gyermek édesanyja és öt unoka nagymamájaként, összetartó családban él. Anikó aktív, fiatalos életmódot követ. Èdesanyja halála után érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy mindazt a törődést, amit tőle kapott, azt vissza adja az életnek. Ìgy idősek gondozását vállalta. Szereti gondozónőként az idős személyek mindennapjait szebbé tenni.