Schliessen
Schliessen

Az, ami együttműködésünk elején megfogott, ma is nap mint nap megfog!

Marzena Tylman

Marzena Tylman

A Hausengel telefonközpontjában dolgozom. Őszintén szólva nem ez álmaim munkája. Azonban minél hosszabb ideje csinálom, annál világosabbá válik számomra, hogy ezt a munkát soha az életben nem adnám fel egy másikért. Naponta hallom, hogy a gondozók és az ápolásra szoruló emberek családjai mennyire hálásak segítségünkért és támogatásunkért. Ez számomra annak bizonyítéka, hogy munkánknak mélyebb értelme is van. A köszönet ezen szavai nemcsak bókként foghatók fel, hanem egyúttal kihívást is jelentenek. Semmiképpen sem szabad ugyanis csalódást okoznunk azoknak az embereknek, akik megtisztelnek bennünket bizalmukkal.

Munkámat azért is becsülöm nagyra, mert közvetlen ügyféltámogatást nyújtok, és ezzel folyamatos kapcsolatban állok kollégáimmal. Számomra ennek azért is van nagy jelentősége, mivel túlnyomó részt otthonról dolgozom. A home office lehetőségét a főnököm spontán módon ajánlotta fel, amikor látta, hogy az ingázás mennyi problémát okoz. Ez az empátia nagyon meglepett, mivel meggyőződésem, hogy nem minden munkáltató lenne képes arra, hogy munkavállalójával ennyire előzékeny legyen.

Az utóbbi nyolc évben, amióta a Hausengelnél dolgozom, Poznanban rengeteg dolog megváltozott. Amikor évekkel ezelőtt munkába álltam a Hausengelnél, a poznani telephely mindössze három személyből állt. Ez is nagyszerű időszak volt. Kollégáim mára már egyúttal a lelki társaimmá is váltak. Ki gondolta volna, hogy az ember a munkahelyén is barátokra lelhet? A Hausengelnél ez is lehetséges. Csapatunk ma már körülbelül 25 főből áll, és folyamatosan növekszünk. Sok új projektbe vágunk bele.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet Hausengel International Polska ügyvezetőjének, Piotr Glowacki úrnak. Munkájának, kreativitásának és az új dolgok felett érzett örömének köszönhetően a Hausengel International Polska virágzik. Nem szeretnék szentimentálisnak tűnni, de szeretnék élni az alkalommal, és még egyszer kifejezni hálámat: „Köszönöm, Hausengel! Köszönöm, Piotr!“

Az, ami együttműködésünk elején megfogott, ma is nap mint nap megfog! A Hausengel nem csupán az egyik munkaközvetítő a sok közül. A Hausengel sokkal több – emberek egy olyan csoportja, amely valami jót szeretne tenni másokért és ezt már évek óta sikeresen valósítja meg. A Hausengelnél mottónkat – hogy az ápolásra szoruló emberek életének alkonyát azáltal igyekszünk bearanyozni, hogy megszokott környezetükben ápoljuk és gondozzuk őket – a gyakorlatban is megéljük!

A Hausengel számomra elsősorban a segítőkészséget jelenti

Magdalena Gärtner
2015 szeptembere óta dolgozom a Hausengel „Gondozásmenedzsment” csoportjában.

A Hausengel egy nagy, színes, nemzetközi csapat

Gabriella Tóth
Mindenki számára, aki külföldön dolgozik, az az „álommunka”, ahol aktívan használhatja anyanyelvét. Állíthatom, hogy kollégáim és én azon szerencsések közé tartozunk, akik a mindennapi munka során nap mint nap használhatják anyanyelvüket: a Hausengel a szó legszorosabb értelmében egy igazi, nemzetközi csapat.

Munkám nagyon változatos és érdekes

Maike Shapran
31 éves vagyok, és 2010 óta dolgozom a Hausenegelnél. Szeretem a munkámat, kollégáim pedig egészen fantasztikusak. Jól megértjük egymás, és jó csapat vagyunk.