2020 Karácsony - más, de mégis a szeretet ünnepe

Egy jól ismert karácsonyi ének: „Kiskarácsony, nagykarácsony…”. És igen: ebben a különleges évben is karácsony estéjét ünnepeljük december 24-én. De ami nagy valószínűséggel idén más lesz, az a módja.

Számos hagyomány létezik az adventi időszakhoz kapcsolódóan: adventi naptárak, karácsonyi énekek és történetek, sütemények sütése, karácsonyi vásárok, koncertek, fényfüzérek – néhányukról  közülük 2020-ban teljesen le kellett mondanunk. Sokaknak pedig nincs kedvük ünnepelni a távolságtartás és a higiéniai intézkedések között. De éppen ezekben a bizonytalan időkben van szükség támogatásra és bizalomra.

A koronajárvány megváltoztathatja a karácsony előtti időszak és a karácsony megünneplésének módját, de a körülmények azt is megmutatják nekünk, hogy mi számít igazán és mi az, ami állandó a karácsony szellemében: emberség, szolidaritás és összetartás. A karácsony a fény, az öröm és a remény ünnepe.

2020 Karácsony

Idén karácsonykor valószínűleg nem lesz nagy családi ünnep és összejövetel, sok nagyszülő és unoka számára ez azt jelenti, hogy nem találkoznak most a karácsonyfa körül, hogy közösen bontsák ki az ajándékokat, de továbbra is maradnak lehetőségek a családdal való kapcsolattartásra. És ez ezekben az időkben különösen fontos. Szép ötlet a karácsonyi képeslap küldés, pláne ha az egy saját készítésű kártya. Beszélhetünk egymással online Skype-on, Facetime-on vagy Whatsapp-on keresztül, talán még ünnepelhetünk is így együtt, kapcsolatba léphetünk és legalább virtuálisan láthatjuk egymást. Akinek erre nincs lehetősége, az egyszerűen felhívhatja telefonon szeretteit. A válságra való tekintettel közelebb kerülünk egymáshoz - átvitt értelemben - és ott vagyunk egymásnak. Kreativitásra van szükség, és a körülmények néha teljesen új utakra kényszerítenek bennünket, van, hogy meglepő eredménnyel - és ez, különösen ezekben az időkben, új perspektívákkal ajándékozhat meg minket.

Ebben a meghitt időszakban mindannyiunknak lehetősége nyílik elmélkedni a fontos dolgokról, arról, hogy mi hoz össze minket. És aki még mindig keres egy kis inspirációt a karácsonyi hangulat fokozásához, az megnézheti digitális Hausengel adventi naptárunkat - itt sok ötletet és apróságot talál, amelyek széppé teszik ezt az időszakot és az ünnepet.

A Hausengel aktuális hírei
Betekintés a kulisszák mögé, hírek és események
Az összes újdonság

Nyári nyereményjáték a gondozók számára

Játsszon velünk! Hamarosan itt a nyár. Kifejezetten a Hausengel Franchise-partnerei számára készítettük el a következő nyereményjátékunkat. Minden gondozó, aki a nyár folyamán munkát vállal, pénzdíjat…

Vállalkozást működtet Németországban? Ne feledje az adóügyeit a német adóhivatallal rendezni!

Minden gondozó aki a Hausengellel együttműködik, saját vállalkozással rendelkezik Németországban. A Hausengel munkatársai támogatják a Franchise-partnereket az összes üzleti formalitásban, amibe…

A húsvéti nyereményjáték véget ért!

Mi már ismerjük a Hausengel húsvéti nyereményjátékának a nyerteseit!

Azok a Franchise-partnereink, akik 2023. április 6. és 11. között Németországban voltak megbízásban, automatikusan részt vettek a…