Schliessen
Schliessen

A Hausengelnél végzett munkám mindent megváltoztatott

Marta Janiak

Marta Janiak

Lehet a munka intenzív, érdekes és egyúttal értelmes és motiváló is? Kitöltheti a mindennapok nagy részét úgy, hogy azért a magánéletre is jusson elég idő? A munkának feltétlenül azt kell jelentenie, hogy az ember elvégzi a ráosztott feladatokat, és nem járulhat hozzá pozitívan ahhoz, hogy az ember a napi teendőket személyiségével, önfegyelemmel, felelősségvállalással és lelkiismeretességgel saját maga alakítsa? És végül – a munka mint olyan nyújthat örömet és elégedettséget? Ezekre a kérdésekre korábban sohasem válaszoltam volna igennel. Azonban minden megváltozott, amikor rátaláltam a Hausengelre.

Történetem a Hausengellel 2010-ben kezdődött, amikor megnyitotta első telephelyét Lengyelországban. Emlékszem, hogy a poznani irodának akkoriban csupán három munkatársa volt. A legjobb emlékeim között őrzöm a németországi Heskem városában lévő cégközpontban szervezet első képzéseket, amelyeken felkészültem a munkámra. Örömmel gondolok vissza az azt követő, a német és a lengyel kollégák közötti remek együttműködésre, a poznani iroda növekvő sikerére, amely erősített telephelyünket, és a vállalatcsoporton belüli, egyre növekvő jelentőségére.

Azóta nagyon sok minden történt. A Hausengel cég jelentősen megerősített pozícióját a német piacon, és kiépítette kelet-európai telephelyeit. A poznani csapat jelenleg több mint 20 főből áll. A Hausengelnél eltöltött hét évem alatt különböző feladatokkal foglalkoztam, például toborzással, a franchise-vevők német nyelvi képzésével, gondozásmenedzsmenttel, és az irodát is vezetem. Szakmai tapasztalataimmal együtt német nyelvtudásom is tovább fejlődött, amelynek alapjait 5 éves, filológiai egyetemi tanulmányaim alatt szereztem meg. A feladatok széles spektruma, és az ennek során megszerzett tudás rendkívüli mértékben megnövelte a saját értékeimbe vetett hitemet.

A Hausengelnél végzett munka a magánéletemben is lehetővé tett az önfejlesztést, anélkül, hogy a munkám kárát látta volna ennek. Két éve egy kislány boldog édesanyja vagyok. A szülési szabadságot követően mindenki nagyon előzékeny volt, figyelembe vette igényeimet, és továbbra is úgy éreztem, hogy a cégnél szükség van rám.

Jelenleg a feladataim közé tartozik, hogy kollégáimnak minden lengyel telephelyen átfogó tréningeket és képzéseket szervezzek és tartsak. Teljes odaadással igyekszem az eddig megszerzett, megalapozott tudásomat továbbadni. Minden új munkatársat egy mosollyal köszöntök, és bevezetem a csapatába.

A Hausengellel én nemcsak egy cégnevet és egy dinamikusan fejlődő márkanevet kapcsolok össze, hanem elsősorban embereket, barátokat és egy egészen sajátos munkakörnyezetet, érdekes beszélgetéseket, a jól végzett munka felett érzett elégedettséget, problémamegoldást és a segítségre szorulóknak napi szinten nyújtott segítséget. Ez az én munkahelyem, amellyel teljes mértékben azonosulok és amelyre büszke vagyok.

Az, ami együttműködésünk elején megfogott, ma is nap mint nap megfog!

Marzena Tylman
A Hausengel telefonközpontjában dolgozom. Őszintén szólva nem ez álmaim munkája. Azonban minél hosszabb ideje csinálom, annál világosabbá válik számomra, hogy ezt a munkát soha az életben nem adnám fel egy másikért. Naponta hallom, hogy a gondozók és az ápolásra szoruló emberek családjai mennyire hálásak segítségünkért és támogatásunkért. Ez számomra annak bizonyítéka, hogy munkánknak mélyebb értelme is van. A köszönet ezen szavai nemcsak bókként foghatók fel, hanem egyúttal kihívást is jelentenek. Semmiképpen sem szabad ugyanis csalódást okoznunk azoknak az embereknek, akik megtisztelnek bennünket bizalmukkal.

A nyitottság volt az, ami a leginkább meglepett a Hausengelnél

Stefan Szablewski
Három év ingázást, bőröndből élést és hotelekben alvást követően úgy döntöttem, hogy a lakhelyem közelében szeretnék munkát találni. Olyan izgalmas munkát kerestem tehát, amely megfelel az elvárásaimnak – és hála a Hausengelnek, meg is találtam!

A Hausengel számomra elsősorban a segítőkészséget jelenti

Magdalena Gärtner
2015 szeptembere óta dolgozom a Hausengel „Gondozásmenedzsment” csoportjában.